Beauty | Test

SkinDelight pattanástalanító és energetizáló olaj

By on December 5, 2017
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én korábban már fejben eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne a tökéletes kozmetikai márka, amely minden számomra fontos szempontot figyelembe vesz. Állatkísérletektől mentes, vegán, teljesen természetes, nagyrészt bio, kézműves, magyar, az előállítása pedig környezetbarát. Ez mind így együtt szinte lehetetlennek tűnt a képzeletemben, aztán nem sokkal utána megkeresett a SkinDelight együttműködés céljából, és meglepetten konstatáltam, hogy erre a márkára bizony minden igaz, amit az előbb felsoroltam.

Continue Reading

Fashion | Outfit

Getting Colder

By on November 20, 2017
El sem hiszem, hogy végre találtam egy olyan téli, meleg kabátot, aminek az anyagösszetételében semmilyen állati eredetű nem található, jól néz ki és még árban is megengedhető. Nagyon elkeserített, hogy a téli kabátok és kiegészítők nagy része abszolút nem állatbarát… Sok téli csizma igazi bőrből készült és ráadásként még valamilyen állati eredetű anyaggal is bélelt, a szövetkabátok, sálak, sapkák és kesztyűk nagy része minimum 2-3% gyapjút tartalmaz (mégis minek?), a “pufi” kabátok pedig gyakran tollal béleltek.
I cannot believe that I finally found a warm winter coat which was not made of animal materials. I became so disappointed after seeing that most of the winter coats and accessories are not animal friendly… A lot of boots are made of real leather and moreover they are often padded with some animal material, most of the coats, gloves, hats and scarves are made of minimum 2-3% of wool (for what?), and the puffy coats are usually padded with feather.

Continue Reading

Fashion | Outfit

Autumnal Minimalism

By on November 3, 2017
Az előző outfit bejegyzésben már említettem, hogy mennyire imádok túlméretezett kötött pulóvereket hordani hűvösebb időben. Szerintem már vagy 3 éve vadászom egy ilyen pulóver ruhára, és végre a Romwe oldalán találtam egyet, aminek a hossza is elég jó (magas vagyok, ezért a legtöbb ruhát túl rövidnek érzem magamon), meg persze kényelmes és meleg is.
In the previous outfit post I already mentioned how much I love to wear oversized knitted sweaters on cooler days. I think I had been looking for a sweater dress for 3 years now but finally I found one on Romwe which length is long enough (I am tall so I feel most of the dress too short), and of course warm and soft too.

Continue Reading

Fashion

Hat 2017/18-as őszi-téli trend a kifutóról

By on October 30, 2017
Véleményem szerint a divat nem a kifutón születik, de ettől függetlenül nagyon érdekesnek találom minden évszakban szemügyre venni a nagy divatházak kreációit. Alaposan átnéztem a 2017/18-as őszi-téli bemutatókat, ebben a bejegyzésben pedig láthatjátok mindazt, amit leszűrtem. Íme 6 trend, ami az őszi-téli időszakban biztosan szembejön majd veled az utcán és az üzletekben.
In my opininon fashion is not born on the runway, but I find really interesting analyzing the creations of big fashion houses every year. I thoroughly reviewed the AW17/18 fashion shows; you can see in this blogpost what I highlighted from them. Voilá, six fashion trends that surely face you on the street and in the shops in this autumn and winter.

Continue Reading

Fashion | Outfit

Letting summer go

By on October 25, 2017
Mindenki nagy ősz rajongó a környezetemben, mindig csak azt hallom, hogy ez a legszebb évszak, nekem viszont mindig is ez volt az évnek az a része, amit nem igazán vártam. Nem tudok azonosulni az évszak meleg színeivel és hangulatával. Persze, gyönyörű a narancsszín táj, de számomra tavasszal, nyáron és télen sokkal inspirálóbb. Talán két dolog van, amit őszintén imádok az őszben: a sütőtök és a hatalmas kötött pulóverek. Ez a Romwe darab szerelem volt első látásra, szuper kényelmes, extra oversized és nagyon jó meleg, a V-kivágást pedig imádom, mert szeretem kiemelni a kulcscsontjaimat.
Everyone is a big autumn lover around me, but to me this season seems the less likeable. I cannot identify myself with the colors and the mood of it. Of course, the autumnal landscape is beautiful but in my opinion it is even more inspiring in spring, summer or winter. Maybe there are two things I really love in fall: pumpkin and big knitted sweaters. This Romwe piece just was love at first sight for me, it is super comfortable, extra oversized, warm and I love the V-neck because I like to highlight my collarbones.

Continue Reading